Biztosan az évek múlásának köszönhető, hogy egyre többször találom szembe magam olyan dolgokkal, amiket a magaméinak érzek, és mikről azt gondolom, érdemes értük kiállni. A vidéki turizmus néhány éve vált a szívügyemmé, amikor lehetőségem nyílt egy kicsit jobban belelátni a működésébe. A helyzete, a lazításoknak köszönhetően jelenleg ugyan úgy fest, felszálló ágban van, azt azért mégsem állíthatjuk, hogy nem sínylette meg a járványt. A következőkben egy olyan kis faluról olvashattok, ahová ha a járványos időszak után ellátogattok, garantáltan gyógyírt fog jelenteni a karanténban töltött percekre.

   A Szekszárdi-dombság szívében rejlő Szálka, a megyeszékhelytől mintegy 12 km-re található település. Az egykori zsákfalu más hazánkbeli társaival ellentétben, az enyészet helyett a vidéki turizmusnak és a környező városokból kiköltözőknek köszönhetően, rohamos fejlődésnek indult. A kicsinyke helységet főként erdőkkel borított területek határolják, ezek az elmúlt évtizedekben szarvasállományukról váltak híressé. A központjában álló monumentális szarvasszobor, ennek tudatában már korántsem olyan meglepő, annak az 1891-ben Szálka területén lőtt szarvasbikának állít emléket, minek agancsa hosszú ideig világrekorder volt.

  Ahogy végiggurulunk a főutcán, rögtön kapunk egy kis ízelítőt a falu hosszúkás, verandával ellátott, zsalugáteres házaiból, amiknek javát gondosan felújították, kibővítették. Pont egy ilyen falusi parasztház ad helyet a Noresa Dekor és Panzió számára, aminek eredetijéről a régi, holland tulajdonos nemrégiben hozott Rékának, a panzió háziasszonyának néhány fényképet. Az épület felújítási munkálatai alatt arra szerencsére mindig figyeltek, hogy megtartsák a német hosszúházak jellegzetes részleteit, mint mondjuk az esztergált faoszlopos tornácot, aminek lócáján, esténként egy pohár helyi borral a kezünkben szarvasbőgést hallgatni maga a megtestesült "slow living".   A Noresa Dekor és Panziót még két évvel ezelőtt vette gondjaiba a Sipos-család, és azóta családi vállalkozásként üzemeltetik. A névválasztásuk szintén erre utal, amit az akkoriban még háromtagú család keresztneveinek (Norbi, Réka és Sára) kezdőbetűiből állítottak össze. Azóta megszületett Miska, a legkisebb Sipos-csemete, aki miatt a panziót ugyan át nem nevezték, de a szülők megígérték, hogy valamit róla is el fognak nevezni.

   Az akkor már évtizedek óta panzióként működő épületet az induláskor szobáról-szobára felújították, mindezt úgy, hogy végig azon dolgoztak, belsőleg is megőrizzék a környék tradícióiban rejlő értékeket. Az egykori zsalugátereket, az itt-ott nyikorgó padlót, és a súlyos fabútorokat így meghagyták, ez utóbbiakat Rékáék egy kis festéssel azért felfrissítették. A szobák közül az első, utcafrontra néző, tisztaszoba bútoraihoz azonban még ennyire sem nyúltak, hanem hagyták hajdani fényében tündökölni. A szobák a női kéznek köszönhetően mára a vidék romantikáját tükrözik, mindezt a mai kor kényelmével ötvözve.   A legtöbb munkát kétségkívül az étkező felújítása jelentette, ami idő közben a panzió lelkévé vált. Ennek oka az általuk felszolgált bőséges, jellegében svédasztalos parasztreggeliben, illetve az itt megrendezésre kerülő kreatív workshopokban keresendő. A helyiséghez egy kisebb első, és egy nagyobb hátsó terasz is tartozik, ahol reggelente elkávézgathatunk vagy az esti társaspartykat lebonyolíthatjuk.   A titkuk abban az apró részletben rejlik, mint mi csak is a vidék sajátja lehet: a személyesség. Abban, hogy Réka minden vendégét úgy várja, mint a családtagjainak érkezését. Kávéval és házi bodzaszörppel kínálja őket, amihez még meleg morzsapitét kínál, közben pedig olyan lelkesedéssel mesél a panzióról, a családjukról, az életükről, mintha ezer éve ismernék egymást az újonnan érkezőkkel. Sokukkal mára valóban szorosabb kötelék alakult ki, hiszen  időről-időre visszatérnek hozzájuk. Rékát egyébként sokszor látni virágcsokrokkal a kezében, ugyanis a panziózás előtti szakmájából egy darabot megőrizve és a vállalkozást azzal kiegészítve, esküvői-, és egyéb rendezvények dekorálásával is foglalkozik.   A környék nemcsak azok számára lehet érdekes, akik szívesen húznak bakancsot. Ha éppen arra vágyunk, hesszelhetünk a panzió hűvös szobáiban, de akár egy könnyű sétát is tehetünk a tóhoz. Ha viszont egy kicsit messzebbre merészkednénk, elautózhatunk a közeli Grábócon található szerb-ortodox kolostorhoz, vagy pörbölyi indulással kisvasutazhatunk a Gemenci-erdőben. Beülhetünk a Horog Étterem teraszára, vagy akár lombházába ebédelni, hogy hagyjuk magunkat meggyőzni arról, nemcsak a Balaton környékén van gasztroélet vidéken. Az étterembe minimum egy mákos-meggyes sült sváb túrógombóc erejéig érdemes betérni, de azzal sem vesztünk sokat, ha megkóstolunk a helyi  alapanyagokra, mint a vadakra és a halakra építő fogások közül néhányat. A borászatoktól sűrű vidéken az egyik lehető legjobb program egy borkóstolón való részvétel, de azok, akik úgy érzik, szívesen vennének némi idegenvezetést a környéken, terepjáróra pattanhatnak, hogy egy dűlőtúra keretében fedezzék fel a tájat.

   Szálka kiváló választás azok számára, akik egy kicsit kiszakadnának a nagyvárosok taposómalmából, és az ún. "lassú utazás" kedvelői. Azoknak, akik ha többre nem is, de néhány napra hátrahagynák a vibráló ingereket, és felfedeznének egy addig ismeretlen, mégis közeli tájat.

   Képek forrása: Noresa Dekor és Panzió/ képeket készítette: Czakó Balázs ◾️ Horog Étterem